Petőfi nem volt megfontolt, komoly ember, ő egy izgága gyermek volt. Hiába keresnék rá az összes nagy szótárú nyelvekben több és nagyobb jelzőt: gyermek. Viszont nincs is e joggal megbírálható teremtésnek, világnak, életnek különb, istenibb produktuma, mint a gyermek. A gyermek az elevenség, az öröm, a jövőbe ható ígéret, a bilincsbe nem vert ember, az igazán igaz isten. A gyermek szent, dicső, szép, de a gyermeknek az a hivatása, kötelessége, hogy önző és rossz is legyen ugyanakkor..
(Ady Endre)

Az Ady/Petőfi egy rendhagyó irodalom óra keretein belül szeretné megszólítani a diákokat. Az előadás nem szokványos előadói stílusban és személyességgel kísérli meg közel hozni nagyjaink hétköznapi problémáit, családi életét, örömeit és bánatait. Szeretné megmutatni, hogy ők is “csak” hús-vér emberek voltak, mert is fontos, hogy mi van a verseken, költeményeken túl. Mi az, ami közös a most hallgató, olvasó diákban és a 200 évvel korábban élt “nemzeti hősben”?

Ezt a szinte lehetetlen vállalkozást kísérlik meg színházi kereteken belül megmutatni, és átélhetővé tenni. Gyakran találkozni azzal az általános vélekedéssel a diákok körében, hogy mindenki, aki a tankönyvekben szerepel, csak egy távoli, magasan a hétköznapi ember fölött álló, morálisan vitathatatlan erényeket felmutató hérosz lehetett, s el sem tudják képzelni (bár az életrajzok gyakran utalnak erre, a részletektől megkímélve), hogy milyen problémákkal, emberi gyarlóságokkal, hétköznapi drámákkal volt az ő életük is teli. Ahhoz, hogy egy irodalmi mű, vers, regény igazán meg tudjon érinteni, le kell tudni bontani ezt a falat múlt és jelen között. Beszélgetni Petőfi vágyairól vagy éppen szerelmi csalódásairól, Ady betegségeiről vagy pénz gondjairól. Korabeli dokumentumokat, naplókat, leveleket és természetesen magukat a műveket (verset és prózát egyaránt) felhasználva emberi közelségbe hozva, talán személyesebb viszony és összetettebb kép alakulhat ki a diákokban róluk, és talán a művekre is másképpen néznek majd.